– Noha az előző városvezetés próbálta rendbe szedni a város ügyes-bajos dolgait, látvány építkezésekkel, ezt is kellett persze, viszont mi próbálunk polgáraink felé nyitni, megoldani az ő ügyüket is, legfőképpen a mérhetetlen nagy munkanélküliséget enyhíteni- vezette fel a témát Lőrinc Csongor, a VMSZ zentai helyi szervezetének elnöke, majd hozzátette azt is, hogy tulajdonképpen tavaly gyakorlatilag jogosan visszavették azt, amitől meg lettek csúfosan fosztva az előző városvezetés regnálása alatt, vagy ha pontosítani akarnánk akkor visszakerültek a község irányítását meghatározó szervek közé.
– Most, hogy a VMSZ 16 képviselőjével többségi frakciót épített ki a helyi hatalom vezetésében, így döntéshozók vagyunk. Egy év alatt olyan változások tudhatók be, ami mindenképpen hasznos a polgároknak, ezért tudniuk kell mi történik, merre tolódik a község szekere. Sajnos, vannak problémák, melyeken mi sem tudunk változtatni, ha csak arra gondolunk, hogy a kormány is meghúzta a nadrágszíjat és lefaragott a költségvetésünkből jócskán a céleszközök hiánya mellett.
Fel kell fognunk, hogy az itt élő embereknek kenyeret kell adnunk, munkát kell biztosítani, elege van már mindenkinek az ígérgetésekből, szemfényvesztésekből.

*****
Tulajdonképpen a megoldás a külföldi tőke ide vonzásában van, gyárakat kell indítanunk és a földművelést újra élesztenünk, támogatnunk. E két vezérmotívum szerepel politizálásunkban, mely a hiteles és szavahihető politizálásnak köszönhetően indulni is látszik.
– Mint azt tudjuk, a termálkutunk építését befejeztük most csak még a papírmunka vár ezzel kapcsolatban ránk. Vezetésünk alatt először kapnak vissza nem térítendő anyagi támogatásokat földműveseink. Életre hívtuk a közmunkaprogramot, amelynél el kell mondanom, soha ennyi munkanélküli embert nem tudtunk alkalmazni, munkához juttatni, mint ezzel a programmal. Hozzá kell tenni, hogy sajnos, még ez is kevés szám és csak idényjellegű munkafeladatokról van szó.
Egy év alatt sikerült megoldást találnunk, asztalra tettük a városi központi fűtés létrejöttét, mi több, ebből az új rendszerből a város még profitálni is bír majd. Mint tudjuk ez egy villanyáram termelés lesz, ahol a keletkezett hő nem dobódik el, hanem fűteni fog egy rendszer, a befolyt pénz egy része pedig vissza fog forogni a földműveseknek. Nem utolsó sorban ha szerény mértékben is, de megpróbáljuk támogatni a ránk szabott büdzséből a helyi közösségeket, valamint azok munkáit.- állt jelentésében Lőrincnek.
Az évértékelő sajtótájékoztatón jelen volt a városhoz legtávolabb lévő két falu képviselője is, Perpauer Attila Keviből, valamint Huszár Zsolt Tornyosról.
Perpauer: – Az önkormányzat fontosnak tartja a falu életminőségének javítását. Keviben és vonzáskörzetében nem sok dolog történt, viszont lényeges megemlíteni, hogy több út, utca zúzott kaviccsal meg lett szórva, úgymond feltöltve, így nem sárban és gödrökben kell közlekedni az embereknek. Nem utolsó sorban a mikrohálózat kapott egy klór adagolót, mellyel lényegesen javult a falu ivóvíz minősége. Új projektként indul a jövő héten a kevijei iskola padlózatának teljes felújítása, valamint a templomkert is gazdagodni fog pár szép, új paddal.
Huszár: – Legnagyobb gond a vízhálózatunk. Kisebb technikai gondjaik vannak ezzel, melyek nevén nevezve – jelen pillanatban- 3 millió dinárt jelentenek. Ezzel a problémával szembe kell néznie folyamatosan a közeljövőben a zentai magyar önkormányzatnak. Szintúgy tervbe van véve őszre salakozás, útkijavítás, karbantartás a Tornyos és környékbeli utakra, dűlőkre.
URBÁN Gábor